“És megnyugszik a renszer” család- és szervezetállítás képzés & önismereti csoport
Ebben az évben is elindítom, harmadik alkalommal a 11 modulos család- és szervezetállítási képzésemet.
Szeretném átadni mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt 13 év során felhalmoztam. A módszertan mellett az intuitív készségemet, a rendszerben való látásomat, a kérdésfeltevéses készségemet, a térre való ráhagyatkozásomat.
Mindazoknak ajánlom ezt a képzést és csoportot, akik szeretnék elsajátítani a módszert, beépíteni az eddigi munkájukba eszköztárként, vagy saját maguk önismeretét szeretnék elmélyíteni.
A képzés során a résztvevők a saját stílusukat és kedvelt eszköztárukat is fel tudják fedezni, ezzel egyediséget adva saját munkájuknak. Sokféle képpen közelítjük meg a témákat, különböző mélységgel, használt eszközökkel. Az előző képzések során végzettek közül többen beépítették munkájukba, hálás vagyok a munkájuk eredményéről adott sok és örömteli visszajelzésért.
A csoport légköre szeretetteljes, megtartó és támogató. A képzés után is megmaradnak ezek a támogató kapcsolódások.
Havi egy hétvégén leszünk együtt, egy hétvégén egy modult dolgozunk fel, és minden hétvége előtt tartok online előadást a soron következő témában, amelynek hossza 1 óra.
Ha felkeltette az érdeklődését, kérem ezt jelezze fent jobb oldalt a “Jelentkezés” alatt és elküldöm a részletes tematikát a képzés feltételeivel és a pontos helyszínnel együtt.
A képzésre való jelentkezés határideje: 2023. szeptember 5.
A képzésről mondták:
“Nekem a képzés szakmai fejlődést és magabiztosságot ad.Vadas János vagyok, 2016 óta foglalkozom coachinggal.Már az alapképzésen tanultam a módszert, de akkor még úgy éreztem,hogy “nagy rám ez a kabát.” Katival és, ahogy ő vezeti az állítást, szintén az alapképzésen találkoztam.Az évek során, ahogy egyre több apával, anyával és párokkal dolgoztunk együtt,egyre mélyebbre néztünk és megkerülhetetlen lett számomra a módszer.Így tavaly úgy döntöttem, beleállok a családállításhoz kapcsolódó hiedelmeimbe, és megtanulom ezt a módszert teljes mélységében, és attól, akiben a legjobban bízom.Kati intenciója, ahogy ő vezeti az állításokat, nekem magán- és szakemberként is sokat ad. Van feloldás, van fejlődés, van megkönnyebbülés és az egészet átlengi a szeretet, a türelem és a tisztelet.Ajánlom Kati képzését annak, aki családállítással akar foglalkozni a jövőben, segítő szakembereknek, tanároknak, és azoknak, akik életük legizgalmasabb utazásra készülnek. Vadas János, a #kispapacoaching alapítója, coach, párkapcsolati tanácsadó és családállító”
“Kati kedves, elfogadó személyisége, elmélyültsége és meggyőző, minden részletre kiterjedő tudása garancia arra, hogy egy rendkívül sokszínű, összetett folyamat során gazdag elméleti és gyakorlati tudás birtokába juthatunk. Eleinte talán „csak” a módszer megismerése miatt érdeklődünk a képzés iránt, esetleg ilyen irányban képzeljük el a további segítő hivatásunkat – és észre sem vesszük, ahogy fokozatosan belecsúszunk egy mély önismereti útba, amely a képzés előrehaladtával ugyanolyan fontossá válik, mint a megszerzett tudás. Ez a folyamat tehát kettő az egyben! Tudás és önismeret, elmélet és gyakorlat. Lehetőséget kapunk arra, hogy mások, illetve a saját történeteinken keresztül pillantsunk be a családállítást működtető, rendkívül érdekfeszítő mechanizmusokba, és bátran állíthatom, hogy egyetlen percig sem fogunk unatkozni! A kiscsoportos forma, a tagok közti fokozatosan elmélyülő bizalom, a sokféle gyakorlat, és az újszerű ötletek kipróbálásának lehetősége mind-mind a bevonódást, a motiváció fenntartását szolgálja. Úgy érzem, a képzéssel nem csak tudást, önismeretet, de fontos személyes kapcsolódásokat is nyertem. Személyes életutamon a családállítást valószínűleg nem a szokványos formában fogom használni. De ami leginkább lenyűgöz, az az, hogy egyéb (például alkotói) területen is rengeteg hasznot hozhat: az ember nem is hinné, mi mindenre használható az állítás! Kati folyamatosan támogató jelenléttel, minden kérdés és igény irányába való nyitottsággal, maximális profizmussal vezeti a folyamatot. Én mindig nagyon vártam ezeket a hétvégéket, hiányozni fognak! Jó szívvel, meggyőződéssel ajánlom a képzést minden érdeklődőnek. Kertész Erzsi”
“Önismereti céllal vágtam bele a képzésbe, de ennél többet kaptam.
Egy nagyon összetartó és megtartó csoportot, érzelmi fejlődést és gyógyulást.
A képzés mindazonáltal hogy széleskörű ismereteket biztosított, nagy hangsúlyt fektetett a gyakorlatra, és ennek köszönhetően rengeteg állításban vehettem részt, mint képviselő és állító is. Nagyon hálás vagyok, mert az állításoknak hála egy nagyon fajsúlyos érzelmi problémám oldódott fel, emellett sok más részemre is ráláthattam és gyógyíthattam. Az állításokat mindig átbeszéltük és így folyamatosan tanulhattuk az állításvezetés szakmai oldalát is.
Kati mindamellett, hogy több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, a képzés alkalmain kívül is bármikor elérhető volt számunkra, ha kérdéseink, elakadásaink támadtak, lénye és személyisége lágy, kedves, befogadó és támogató. Kiváló állitásvezetőnek tartom őt, magabiztos, intuitív, széleskörű ismeretekkel rendelkezik.
Nagyon élveztem a vele és a csoporttal való közös munkát, hiányozni fognak a dolgos és egyben jóhangulatú összejövetelek. Egy életre szóló élmény volt együtt tanulni és fejlődni Veletek! – P. Kriszti”
“Tapasztalt segítőként és tanítványaként nagy szeretettel ajánlom Katit, mint családállításvezetőt és, mint állításvezető oktatót egyaránt. Kati rendkívül tapasztalt, érző és hozzáértő és szívén viseli kliensei, tanítványai jólétét és fejlődését, erőt, időt nem sajnálva. Ráadásul nagyon kedves, empatikus. A képzés szuper élmény volt! Rendkívül gyakorlatias és az elméleti alapokat is kitűnő pedagógiai érzékkel példákkal színesítve adta át izgalmas online előadások keretében. Leendő állításvezetők itt mindent megkapnak, amire szükségük van a munkához, legyen az elmélet, gyakorlat, valamint emberség vonatkozásában, de önismereti célból is jó szívvel ajánlom. Kovács Máté”
Várom szeretettel.