Team Coaching

Ha Ön, mint egy csapat vezetője szeretné:

  • csapata elkötelezettebb lenne a kívánt cél sikeressége mellett
  • oldani a csapattagok között észlelt feszültséget és konfliktust
  • csapatát nagyobb felelősséggel felruházni és ehhez a vállalkozószellemüket erősíteni
  • az idő rövidsége mellett az új feladatban vagy projektben már a kezdettől fogva eredményorientáltan dolgozzon együtt a csapat,

…akkor a megoldás orientált team coaching lehet a megfelelő támogató eszköz ezekhez a kihívásokhoz.

Bűnbak keresés és probléma boncolgatás helyett hatékony és saját megoldások megnevezését segítem a team coaching módszerével az erre a célra összehívott csoportfoglalkozás során.

A megfelelően és célirányosan feltett kérdésekkel támogatom a vágyott megoldások felszínre hozatalát. A közös munka során energikus, pozitív megoldás orientált változást ér el a csapat, úgy hogy a csapattagok erősségeire építjük mindezt.

A team coaching eredményeképp a csapat maga elsajátítja a megoldás centrikus gondolkodást és a mindennapjaiban alkalmazni tudja a későbbiek folyamán is.

“Nagy feladatot vállaltunk be. Egy olyan csapat tevékenységének akadályait kellett azonosítani, elhárításukat előkészíteni, és motivációs lehetőségeit feltérképezni, amely csapat minden tagja önállóan dolgozik, egymástól sok ezer kilométere Spanyolországtól Ausztráliáig, Franciaországtól Dél-Afrikáig számos országban. 51 óránk volt rá. Kati nélkül nem lehetett volna elvégezni azt a kényes tevékenységet, amely hatékonyan, de a személyes érzelmek és érdekek figyelembe vételével tárta fel a meghatározó részleteket. A workshopok professzionális lebonyolítása mellett külön nagy előny volt számomra, hogy a feladat megosztásával maradt energia és lehetőség a résztvevők (akár ki nem mondott) reakcióinak egyéni elemzésére, és ezekből levont következtetések nagyban emelték a végeredmény megbízhatóságát.” – Kalydy András, ügyvezető, Kádár Hungary Kft.

“Katalin ably supported my broader team through a period of intense transformation earlier this year. She is mindful, astute and makes deeply useful connections between team dynamics during change and high performing norms. We were able to process change better and move forward with our new structures.” – Sarah Heuer, Group Head of Finnaces and Processes Control – Vodafone.

team coaching

Jelentkezés:

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Képzés/fejlesztés neve, ami érdekel (kötelező)

    Üzenet

    Call Now Button