A gyermek megszületésekor tele van ártatlansággal, bizalommal. Úgy is mondhatnám, hogy tele van fénnyel.
Ezt a fényt megterheli a sötétség, amikor a gyermeket növekedése során fizikai/verbális/szexuális bántalmazás éri, vagy elhanyagolás, elhagyás. De még a magzati korban is érhetik traumatikus élmények, vagy maga a megszületése is tud az lenni. Ezek a gyermek ártatlanságának egy-egy részének elvesztéséhez vezetnek.
Az ártatlanság egy részét korán elveszítheti a gyerek, mint például, amikor háromévesen meztelenül berohan a szobába, ahol többen vannak és a szülők azonnal leszidják, mit csinál és azonnal menjen ki.
Vagy, amikor a lány 10-12 évesen meglát valamit egy felnőtt férfi tekintetében, amit nem ért és nem tud vele mit kezdeni, csak azt érzi, hogy el akar rejtőzni, láthatatlanná akar válni. Wass Albert írja a Funtinelli boszorkány című regénysorozatának első kötetében a 12 éves Urzsu-beli leánykáról, aki meztelenül fürdőzik a patakban és hirtelen megjelenik Joszup, a férfi. „Volt valami a nézésében, maga sem tudta mi, amitől szempillantás alatt vörösre gyúlt az arca, és anélkül, hogy okát érezte volna, valami soha nem ismert szégyenkezés fogta el meztelensége miatt. Mintha a bőre alá nézne ez az ember, a két furcsa szemével. Olyan érzés ez.”
A kisgyermek eredendően jobb agyfélteke dominanciával létezik, nyíltszívű, szabadnak és otthonosnak érzi magát. Egységben van a körülötte lévő világgal és mosolyogni látja vissza mindazt, ami körülveszi. Az ártatlanság és a belső erő összefonódik számára, benne áll erejében és megtestesíti ártatlanságának tisztaságát. Az ártatlanság nem a félénkséget jelenti, hanem hogy a gyermek hitelesen kifejezi a benne lévő erőt.
Ezért olyan nehéz a gyerek számára a trauma hatására a visszahúzódás, bezárkózás és elszigetelődés. Ellentétes a lényével. Az ártatlanság elvesztésével együtt jár a szuverén hatalmának elvesztése. Rossz önértékelést és hiányérzetet szül nála ez. Felnövekedése során a túlélés érdekében úgy érezheti többé kell válnia, mint ami, hogy pótolja és elfedje az elveszített ártatlanságot, az elveszített belső erő fájdalmát.
Traumatikus élmény lehet többek között a szülő elvesztése, hosszabb ideig kórházban levés magára hagyottan, szülő folyamatos elégedetlensége, fizikai, verbális, szexuális erőszak.
A gyermek a családban megtapasztalt traumatikus élmény után ösztönösen próbálja fenntartani a kötődés látszatát, mert a gyermek ösztönösen tudja, hogy szüksége van a szülőjére vagy elsődleges gondozójára a túléléshez. Az ártatlanságának elvesztésével és belső erejének feladásával jár ez. Érzéketlenné is válhat az érzésekkel szemben, és elszakadhat belső lényétől, a finomra hangolt érzékeléstől, kizárólag az elméjében, azaz a testetlen logikában kezd működni. Ahhoz, hogy a szív védve maradjon, elzsibbasztja érzőképességét. Ez áldozati szerepbe lépéssel jár és a hiánypótlás kezd el dominálni nála.
Az is lehet, hogy a traumatikus élmény eredete nem csak saját sorsban jelenik meg, hanem transzgenerációs forrásból származik és annak helyének és a rendszerhez való tartozásának elismerése nélkül végigmehet generációkon keresztül, valamilyen nehézség formájában. Az eredeti trauma lehetett háború idején vagy nehéz, üldöztetési körülmények között. Ennek oldását, legyen saját sors történet vagy transzgenerációs, családállítással nagyon szépen lehet támogatni.
Az ártatlansághoz való újra kapcsolódás vezet a belső erőnk felszínre hozásához. A bennünk rejlő érzékelés, az ártatlanság a belső erőnk kapuja. Ehhez való kapcsolódás felszabadítja a szeretetet, kreativitást, játékot, a csoda erejét. A bennünk lévő Isteni Énünk tisztaságát és erejét. Ez maga visszatérés az életbe.
Ezt családállítással meghitten lehet támogatni, önmagában vagy egy terápiás folyamathoz kapcsolódva is a terapeuta hozzájárulásával.
A 11 hónapos család- és szervezetállítás képzés során olyan különleges állítási fajtákat is tanítok, amelyekkel ezt a folyamatot nagyon jól lehet támogatni. Erről többet itt olvashat: https://www.braunkatalin-coach.hu/csaladallitas-szerevezetallitas-kepzes/
Szeretettel várom családállításra, ha szeretné felszabadítani az elnyomott belső erejét, felszínre hozni kreativitását, és több életörömöt. Hogy kapcsolódjon az életerejéhez. Itt követheti a soron következő nyílt csoportos állítások alkalmát. https://www.braunkatalin-coach.hu/ Egyéni állításra külön egyeztetett időpontra jelentkezhet.
(A blog képének művésze: Benjavisa)
Legutóbbi hozzászólások