Mit is nevezünk kitagadott érzéseknek? Azt, amikor a túlélés felülírja az érzések megélését. Kitagadott érzés lehet egy nagy veszteség fájdalma. A kitagadott érzést nem lehetett megélni, mert az életnek mennie kellett tovább, túl kellett élni, háború volt, vagy olyan politikai helyzet, ami tele volt fenyegetettséggel a család számára. Az Élet áll mindenek felett. A kitagadott érzések, ugyanúgy mint a kitagadott családtagok, keresik a családi rendszerben a helyüket, hogy újra elismerésre kerüljenek. Ezért megtörténik, hogy egy felmenő családtag kitagadott érzését elkezdi átvenni egy később született családtag. A családállítás segít abban, hogy ezek a kitagadott érzések elismerésre kerüljenek és ne kelljen cipelnie a leszármazott családtagnak a nem saját érzéseit. Felszabadul, saját sorsát szabadabban éli ezután.
De van, amikor nem transzgeneráció során kitagadott érzés átvételéről van szó, van, amikor egy adott családtag saját életében alakít ki egy hitrendszert, miszerint a fájdalom, szomorúság, gyász a gyengeség jele. Lehet, hogy van egy szüleje, aki gyerekkorában sokat panaszkodott, szenvedett, de nem cselekedett, nem változtatott. Mártírként volt jelen. A másik szüleje lehetett rideg, távolságtartó és verbálisan bántalmazó viselkedéssel jelen, vagyis nem volt jelen a gyerek számára. Lehet, hogy gyerekként a mártír szülejét támogatta meg, hogy hozzon döntést és ennek hatására tudott csak cselekedni a szenvedő szülő és vált szét a rideg szülőtől. Gyerekként kialakított egy hitrendszert, miszerint a kimutatott és megélt érzések panaszkodások és a gyengeség jelei, és az erő a gyors továbblépésben és cselekvésben van. Ami maga a túlélés.
Ez a gyerek felnő, nagy belső erővel éli életét, megold minden problémát, ami elé kerül, és ezt várja el másoktól is. Sikeres a munkájában, elismert vezető válik belőle. Gyengéknek tartja azokat, akik mesélnek megélt fájdalmukról, gondolván másnak sem könnyű, ezek csak panaszkodások.
Hogyan csapódhat le mégis a saját kitagadott érzése? A példa gyanánt a saját életében volt egy vesztesége vagy egy nehéz története. Továbblépett, de belül szenvedett, ami nem egy felvállalt fájdalom volt, inkább egy lenyomni való rossz érzés. Tabu témaként volt jelen a környezete számára.
Valóban szép élete, családja lett. Mégis időnként és váratlanul megjelent gondolataiban és álmában az, akit vagy amit elvesztett, ugyanazon képekkel. Nem tudta ezeket elhesegetni.
Ami nincs elismerve, az a gyász, szétválás fájdalma. Mert a hitrendszere nem engedte meg. Ennek elismerése, a gyász és fájdalom felvállalása, a kapcsolat teljes lezárása azzal, akit vagy amit elvesztett felszabadítóan hat. Ennek van egy szép állítási folyamata, ahol a volt kapcsolatban vagy helyzetben megélt adok-kapok kimondásra kerül, majd elismerésre a saját kitagadott érzése, és így nem tér vissza a gondolataiba és álmába váratlanul.
E mellett fontos megérkeznie a saját helyére, a mártírként viselkedő szülőjét elismerni nagyként az érkezési sorrend és az élet áramlása alapján. Ez egy szép és meghitt családállítási folyamat része. E mellett megnyugszik a rendszer és a saját kitagadott érzésének elismerése a rendszerben megelőzi azt, hogy saját leszármazottai közül valakit megszólítson a nehéz érzések képviselete.
Legutóbbi hozzászólások